Folyó

Mivel itthon nem sok minden történik azért gondoltam, hogy általánosságban írok a Kisbéláról… mivel a Mangival nincs semmi különös (eszik, alszik, pisil, kakil).

Gyu máj tink áj diszerkó á gyú messzíjá árátink gecsóvá szó á juji  szon szá.du máj tisz disz pulis te csensz vil olli tu áá amálí umisszúmgyáj tisz disz appendére

sajnálom, hogy csak ennyit tudtam szó szerint idézni, de szóljon, aki megfejtette a kódot… na jó segítek

Gyu máj tink áj diszerkó

you might think I'm delirious

á gyú messzíjá

The way I run you down

árátink gecsóvá

But I think that you're wild

szó á juji  szon szá.

Inside me is some child

du máj tisz disz pulis

You might think it's foolish

te csensz vil olli tu

This chancy rendezvous

Sajnos nekem is jó sokáig tartott mire megfejtettem, de a gyerekem „angolul” beszél (énekel) és mindez a Verdák 2-nek köszönhető. Mivel egy ideje már csak ennek a betétdalát hallgatjuk állandóan. Tényleg állandóan. lassan már én is meg tanulom és a legközelebbi karaoke partin ezt fogom választani a „love is all around” helyett. Sajnos vannak részek, amiket még nem teljesen sikerült azonosítanom, de csak én lehetek a béna, mert a gyerek minden alkalommal ugyan-úgy énekli, minden kis részletre figyel tehát tuti hogy ezt hallja… és meg is tanulja.

A gitárszóló is el van énekelve a következőképpen: titutúrúrium-titutúrúrium…gyumájtinkajdiszerkó… Nagyon jó, szerintem a Weezer nevű fantasztikus zenekar simán szerződtetné a gyereket, ha csak egyszer is hallanák. Az egyetlen baj az „angollal” hogy ha egyszer elkezdődik, soha nem akar abbamaradni már az embernek a haja szála is kettéáll (mondjuk az enyém most amúgy is, nagyon el kéne már mennem egy fodrászhoz) a sok ti-tu-tú-rú-rí-rum tól. De se baj, nem szólunk a gyerekre, csak tűrünk, és a végén megkérjük, hogy most próbáljon meg valami mást ordítani fennhangon, hátha jót tesz az idegszálainknak a változatosság.

Az éneklés közül különben a lánc-lánc eszter lánc a kedvencem… (föl a kezekkel aki ismeri… most, akik megfejtették hogy miről szól….szerintem senki, eléggé értelmetlen kis dalocsak). Hát mióta a gyerek tud énekeli, új értelmet nyert a nóta:

 „Lánc-lánc ez se lánc, ez se lánc csak cérna, cérna volna, sej, a hajam mégis kicsúfolna.”

 Jó mi? :)

Kisbélát messze fölülmúlja Gizus (a barátnőm kislánya):

 „Apa, fáfoj ógya, ido hömmpi?”

Ezek után az apja csak értetlenül néz a gyerekre egy darabig aztán mikor a kislány már negyedszerre is elismétli, és már látszik, hogy igen elkeseredett Apa megkérdezi a barátnőmet:

-          Te érted amit a gyerek mond?

-          Fázik föl akarja venni a cipőjét… :)

Oké, akkor gyere rád adom!

Igazán nehéz lenne megmondani, hogy miért nem azzal a férfival élek, akitől első szülött gyermekem származik… talán senki sem tudja a választ, még mi ketten sem. De végülis a történet nem sült el rosszul (már ha illik ilyet mondani) mivel elég jó barátok maradtunk, és a közös gyerek is összeköt minket, persze nem minden fenékig tejfel… de ez nem igazán az Ő vagy az én (szóval a mi) hibánk, hanem a Bélával és velem kapcsolatos, de ez másik napra tarozó sztori.

A kapcsolatunk jó, igen jó… na de ennyire…?

Kisbéla minden pénteket és második hétvégét az apjánál tölt (már ha valakinek nem jön közbe valami) és így volt ez a múlt hétvégén is, amikor is Vasárnap jött haza a Gyermeteg és hozta a kis cókmókját, amiben a ruhája és egyéb álltafajták tartózkodtak.  Anya, jó háziasszony révén (mentségemre szolgáljon, hogy óriás pocakkal rendelkezem) természetesen nem pakolta ki azonnal a szennyest mer hát „ej ráérünk arra még”, úgyis van a szerencsétlen gyereknek tiszta ruhája. De azért estére már csak neki gyürkőztem. Ahogy pakolok, tényleg átfutott a fejemen hogy mennyire gáz lenne, ha most a saját szennyesem találnám meg itt. És ekkor történ az, amitől megállt a szívem további verése és úgy voltam vele, hogy föld alá süllyedek szégyenemben. Gyerekszennyes után kutató ujjam egy fekete fehérneműre tévedt… első megfogásra a Fila bugyimra hasonlított, és azt hiszem hangosan ki is mondtam, hogy nem lehetek annyira hülye hogy elküldöm a szennyes bugyim az exemnek, mi a francot gondolhatott mikor diszkréten vissza küldte, mintha meg sem látta volna…

De, (hála a jó égnek és mindenféle Istennek) egy cseppet sem ez történt…  ahogy elkezdtem kibontani a bugyit, hát egy idegen tanga volt J és innentől kezdve csak mosolyogni és röhögni tudtam mivel ÉN (szerencsére) nem követtem el „hibát”. Na, kisapám, ha van itt egy tanga, hátha van valami más is! Valóban nézd csak ezt a zöld fölsőt, ez biztos nem a Kisbéláé annál is inkább mivel női. Mivel nagyon jó kedvem kerekedett (biztosan volt bennem egy kis rosszindulat is, de inkább csak könnyebbség) felhívtam az Ex-et és elmondtam miket találtam a gyerek szennyesében. Nem nagyon hatotta meg a dolog, csak annyit mondott, hogy a lurkó magának pakolt, biztosan megtetszett neki… hát jó akkor kimosom, mondtam és már bele is dobtam a szennyes kosárba, amikor egy újabb csipkés tangára akadtam… ja és egy kék csipkéset is találtam – mondom a telefonba, mire az ex: Biztos bespájzolt belőle.

Hát ez remek mondom én és teszem a kosárba. Amikor a többi szennyest is beraktam még találtam egy zoknit is.  Mivel az Apuka (gondolom egyeztetett a barátnőjével) fölhívott, hogy minél gyorsabban szeretné vissza (tehát ha „véletlen” arra járok, akkor mindenképpen vigyem el)  ezért az eredeti fehér mosás szándékommal ellentétben, feketét tettem be. (Gondolván hogy egy darab zöld fölső miatt nem indítok el egy színeset, hanem jó lesz neki a feketék között is, a tangák úgyis sötétek.) viszont már igen későre járt és a gyerek is nyűgösködött ezért fölmentem, hogy megfürdessem és lefektessem, és így a Bélára maradt a teregetés.

Mikor esete föl jött, két dolgot akart nekem elmesélni, és ezek közül csak az egyik volt az, hogy ha véletlen idegen tangákat találok, a szárítón ne gondoljam, hogy Ő csalt meg, mert esküszik az égre, hogy nem érti hogyan kerültek oda…

A másik is csiklandós egy kicsit. A hétvégén nem volt otthon a gyerek és gondoltuk, hogy ezt az alkalmat kihasználva megpróbálunk rájönni, hogy hogyan, lehet úgy szerelmeskedni, hogy az embernek nagyobb a hasa, mint amitől oda lehet férni. (Meglepően jól ment, és szerintem Béla igazán boldog volt, hogy miket ki nem találtam.) A lényeg a lényeg mióta terhes vagyok, szeretem, ha használunk közben óvszert, nem tudom pontosan megfogalmazni, (pontosabban meg tudom, csak nem akarom leírni) hogy miért, de nem azért hogy ne essek teherbe, ezt elárulhatom… tehát Béla mint jó férj le is hozta és oda készítette amíg én elmentem fürdeni, hogy kihívó és illatos BÁLNA legyek. De aztán olyan jól sikerült a kihívó és illatos szerep, hogy nem használtuk el az események heves lefolyása kapcsán…   Végül fölmentünk lefeküdni, a „cukorka” meg ott maradt a kanapén… Másnap, ahogy takarítottam már nem volt kedvem föl vinni, mert mi a francnak járjak annyi lépcsőt, de mégse látszódjon ott mindenkinek, bedugtam az ülőgarnitúra párnái közé, és átszalad a fejemen, hogy csak valaki meg ne találja.  

Vasárnap este Apukám aludt nálunk, mert Hétfőn el akart kísérni Kaposvárra, hogy ne utazzak terhesen egyedül... és mivel nekem sok dolgom volt ezért magának ágyazott… természetesen a kanapén.

Na, ez volt a másik dolog, amit a Béla el akart mesélni, hogy Apa oda hívta magához és megmutatta neki mit talált és megkérdezte, hogy mi ez? Ekkor a Béla még akarta menteni a becsületét és mondta, hogy nem tudja... Nem tudja, mi? Na, jól van, Apukám megmondta neki, hogy ez egy óvszer és megkérdezte, hogy hogy került oda (gondolom védve a lánya becsületét) Mire az én drága jó férjem az helyett hogy gyorsan megmondta volna, hogy tegnap felejtettük ott a feleségemmel, azt felelte, hogy bármikor jól jöhet… (ezt a szöveget!).

Mikor este elmesélte megkért, hogy ha Apukám fölhozza, holnap a témát útközben meséljem el, hogy tudok róla, hogy ott volt és nem másik lány van a dologban. lefekvés közben arra gondoltam, hogy szegény Apukám biztosan nem tud aludni annyira zavarhatja ez az ügy, biztosan gondolkodik, hogy elmondja-e a lányának, hogy a férje megcsalja, vagy hogy megcsal-e egyáltalán … mondjuk nem de akkor minek neki az óvszer?

Na, mindegy másnap nem kérdezte, én meg túl kellemetlennek tartottam beszélni róla, mert a végén még azt is el kéne mondani a saját Apukámnak, hogy miért akarok mégis használni, ha már terhes vagyok. De kifejtettem helyette, hogy mennyire szeretem a Bélát, és mennyire megbízom benne. Remélem, azért már nem gondolkodik ezen…

A tiszta ruhákat szerdán vittem vissza az Ex-nek, és addig még mostam egy adag fehéret is amiből előkerült egy fehér fölső is, így a végeredmény két fölső, két bugyi, és két pár zokni (gondolom kettőt aludt ott a barátnője) de igen, nekem is átfutott az agyamon ez a kérdés ami most nektek is… Mi lett a melltartókkal (gondolom kettővel). Hát két megoldásom van: A lánynak nagyon kicsi a cicije (anyukám szerint, vagy nagyon hegyes) és ezért nem hord, vagy (és ez szerintem gázabb) nem cseréli a melltartóját?

Reménykedjünk a hegyesben…..

Most olvastam egy blogot, és arról írt a srác, hogy mi mindent szeret…

Érdekes, tényleg érdekes, mert ennek kapcsán elgondolkodtam, hogy én mit is szeretek igazán… Persze jutnak eszembe ilyen általános dolgok, hogy szeretem a kisfiam, és szeretem a férjem, szeretem a nagy házam, meg szemben az erdőt… de mi az amit igazán, igaziból tényleg nagyon szeretek.

Két dolog jutott eszembe:

Szeretem azokat a reggeleket, amikor olyan nagyon nem kell sietni, és Kisbéla is jókedvűen kel, nevetgél, odabújik hozzánk és az ágyban még lehet egy kicsit beszélgetni, még pizsamában. Gyűrötten, kicsit berekedve, de már éberen, hogy miket álmodtál, és hogy mit kérsz reggelire, mit fogunk ma csinálni. Szeretem mikor fölül és még a cumika a szájában van, de már nevetgélve válaszolgat. A nem-szájas-tüzes versenyautóját nézegetve csak félgőzzel figyel, de arra mindig vigyáz, hogy valamelyik kis testrésze azért hozzád érjen, vagy a kis lába alád fúródjon… Vagy a kistesóval akar játszani és butaságokat találgatni, hogy most mit is csinálhat a Pockondiás Anya hasában. Béla is csak mosolyog, vagy éppen fölkel, hogy főzzön egy kávét Anyának, (mert Ő nem iszik) vagy teát. Közben Apai szigorral próbálja rávenni a Kisbélát, hogy nagyon vigyázzon Anyár és ne ugrabugráljon rajta…

A másik, amit szeretek az ehhez nagyon hasonlít… csak esete, ha úgy sikerül megoldani, hogy nem éppen ordítás és veszekedés a nap vége, hogy nem akarok fürdeni, nem akarok fogat mosni, nem akarom, hogy csak egy mesét olvass, nem csak egy versenyutóval akarok aludni, hanem a csíkossal, a nem-szájas-tüzessel, a sárgával aminek puskája is van, a formajeggyessel. …  Tehát amikor nem ez van, hanem sikerül elkapni, hogy még jókedvű. Finom illatú nevetgélős fürdés után, még lehet egy icipicit játszani az ágyban, amíg anya azt a gyönyörű, kis bőröcskét finom testápolóval bekeni, meg levágja az apró kis körmöcskéket. Miközben Bála megszárítja az aranyhajat, meg persze egy kicsit a többi testrészecskét is, mert nincs is annál viccesebb, amikor a meleg levegő a bőröcskét simogatja. Tehát ha sikerül ezt elkapni, és még ezután egy könnyű alvás is következik, amíg Anyáéknak van egy pár pillanatuk egymásra figyelni, beszélgetni, inni valami finomat.

Ez a kettő a kedvencem, és most nagyon jó volt végiggondolni, mert legalább tudom, hogy miért érdemes élni és mindet föláldozni.

De hogy félre tegyük az érzelmességet, mert már patakokban folyik, a könnyem gyorsan leírom, hogy csak ma dolgozom, mert holnap már otthon vagyok, hiszen Csütörtökön, megyek Londonba a sógornőimmel. … Nem tudom milyen lesz, remélem olyan, mint szokott azt az egyet leszámítva, hogy biztosan nem fogok annyit inni tekintve, hogy jön velem a Pockondiás. Szerencsére neki nem kell repjegy!

Képzeljétek a Béla annyira beteg volt, hogy nem bírt fölkelni, nem is értem… szegénykét úgy sajnáltam, még sosem láttam ilyennek, hányással kezdődött… aztán, meg fosás lett a vége... pedig még nincs is igazán vége. Nem maradt benne egyetlen falat és egy korty sem.  Két nap alatt evett meg egy evőkanál rizst, de szerintem csak pár másodperce volt a szervezetének, hogy valamit hasznosítson belőle, annyira legyengült, hogy nem tudott fölállni az ágyból a WC-re is csak nehezen tudta magát kihúzni… még sosem láttam ennyire rosszul senkit sem, nagyon féltem, hogy elkapom, mert szerintem biztosan korházba kerültem volna. Ma még nem ment dolgozni, de már lényegesen jobban van.

Mesélek, egy kicsit az új házról van kedvem megosztani, meg majd 50 év múlva is érdekes lesz visszaolvasni. (ha akkor még lesz internet).

Furcsa az egész, mert olyan érzésem van, mintha folyton csak panaszkodnék, pedig nem akarok mindig panaszkodni és panaszkodni, meg hülyén is érzem magam.

Vasárnap hozta vissza Kisbélát az apukája, mivel minden második hétvégét vele szokott tölteni. Már pont úgy gondoltam, hogy milyen jó köztünk a viszony mert, amikor elmeséltem, hogy útközben van Kisbéla kistesója, hívjuk egyelőre Pockondiásnak, nagyon aranyosan viselkedett, örült, meg mosolygott is, gratulált és puszit is adott… Én meg megnyugodtam, hogy akkor minden rendben van.

Persze ez az egész csak addig tartott, amíg meg nem látta a házunkat, vagyis igazából nem is mondok igazat, mert szerintem utána is tartott, de mégis olyan hülyén éreztem magam.  Mintha loptam volna a házat, vagy mintha érdekből házasodtam volna. Szinte szégyenkezem az miatt, hogy hol lakom. … Nem mintha valami óriási lenne az a ház, mert nem olyan luxuslakás amilyennek elképzelitek, csak szép nagy, meg kényelmes és elég gyorsan készlett, de mondjuk, van rajta egy csomó hitel is… de nem bujkálok kifogások mögé, nagy és kész! És ettől olyan burzsuj érzésem van. Tök hülyeség. Na mindegy Vasárnap eljött hozzánk az exem és visszahozta a kisfiúnkat és, hogy valahogy bejusson Pestre elhívta a bátyának a barátnőjét, hogy elvigye. Hívjuk a csajt Anitának.

Szóval Anita meglátott (ott a nagy ház előtt) és a lehető leglekicsinylőbb módon gratulált, és közölte, hogy Kisbéla elmondta…. Ja ekkor jöttem rá hogy a terhességhez gratulált, meg szerintem tett valami gesztikulációt a hasam felé is. Mondtam neki hogy köszönöm, és hogy Kisbéla apukájának mondtam (magamban meg csak gondoltam, hogy nem kell mindenkinek külön-külön az orrá kötnöm). Amúgy meg (ezt most csak hozzávetőleges mesélem) hogy Én az exemnek, amikor Ő költözött az új házba gratuláltam, meg vettem neki berendezős újságot, meg szerintem aranyosan viselkedtem, szóltam neki, hogy udvarol a Béla, és megkérdeztem, hogy összeházasodhatok-e vele, mert mégis csak az Ő gyerekét fogja nevelni, és szerintem nem árt, ha tudja, hogy kik vannak a csemetéje körül. Ő meg csak annyit sem mondott, hogy van nője, azt is egy fényképről kellett megtudnom.  (aki ráadásul az egyik legjobb barátnőm barátnője, de nem ez a lényeg)

A lényeg az, hogy én ehhez nem szóltam semmit, hogy nem tudok róla, meg nem is igazán zavart. Csak azt nem értem, hogy mit kell a bátya nőjének megsértődni azon, hogy neki személyesen nem mondtam, el hogy terhes vagyok! Na, mindegy tegnap már kimérgelődtem magam ezen. Aztán megkérdezte, hogy mennyire vannak kész bent a dolgok (mármint a házban), mondtam, hogy egész jól. Ha gondoljátok, természetesen gyertek, be (Ex + Báty: Nem-nem talán legközelebb)

Anita: már óriási léptekkel az ajtó felé… - én kíváncsi is vagyok.

Anya: - jó-jó persze gyere be. Már nyitom is az ajtót, (csak mellesleg megemlítem) pont itt vannak Béla szülei…

Anita persze meghátrált, hogy jó akkor nem jön be, de mondtam, hogy nyugodtan nem rejtegetem én a házunk senki elől… mire Ő:

-          Nem, akkor majd megnézem, amikor hajlandó vagy megmutatni…

Mi???  mi az, hogy hajlandó vagyok.

Na, jó nem nekem kell magam szarul érezni azért mert Ő bunkó, akkor kell magam szarul érezni, ha én vagyok a bukó…

És pont ez a bajom, hogy úgy érzem, hogy, csak azért mert nagy meg szép a házunk már csak a ténnyel hogy gyertek és nézzétek, meg automatikusan bunkó vagyok, mert mit dicsekszek itt a nagy házammal… Vagy ha nem mutatom, meg akkor meg mit titkolom. Olyan nehéz.

Tegnap fölhívott az egyik barátnőm és úgy örültem, mert mostanában már úgy érzem, hogy teljesen kirekesztődök a társaságból. Persze lehet, hogy ezt én generálom magamban (szoktam ilyeneket csinálni). De már csak azzal is, hogy rájöttem, hogy generálok ilyeneket magamban nagy utat tettem meg a személyiségfejlesztés rögein. Remélem egyszer még normális is leszek! Remélem.

Valószínű különben hogy mozgás hiányom van… nem véletlenül mondják, hogy ép testben ép lélek, mert szerintem azért kezdetem el agresszív kis bukóvá válni, mert mostanában nagyon keveset vagyok a szabadban és nagyon keveset mozgok. …  Este is, amikor bekapcsolt a fűtés, (egyébként is úgy gondolom, hogy a fűtésünk mindent meg tesz, hogy szétcincálja a házasságunkat) elképzeltem, ahogyan lemegyek, a lépcsőn letépem a falról a rohadék kis kapcsolótábláját és egy hatalmas baltával miszlikké töröm.  Utána meg bemegyek a kazánházba és mindent szétverek a baltával. … Ez a gondolat annyira nem hagyott nyugodni, hogy nem is bírtam elaludni (mondjuk, hozzáteszem, hogy 20,5 fok volt). végül Bélától engedélyt kértem, hogy ha már nem ordíthatok, és nem verhetek, szét semmit a baltával akkor legalább had nyithassam ki az ablakot, természetesen megengedte, engem meg megnyugtatott a friss levegő, meg persze le is higgadtam tőle egy kicsit.

Remélem minden egyre jobb lesz, már csak azért is mert azon kívül, hogy ide leírom, nem panaszkodhatok senkinek, mert akkor mindenki úgy gondolja, hogy milyen egy hálátlan dög vagyok, aki sosincs megelégedve az életével. Dolgozni szeretett volna – tök jó munkát kapott; férjhez szeretett volna menni – tökéletes pasija van aki jól keres, jó képű, és még szerelmes is, meg feleségül is vette; aztán terhes szertett volna lenni – terhes lett (na jó kicsit sokat kellett hozzá szexelni, de ez a része sem szörnyű J); új házba szertett volna költözni – övé lett egy gyönyörű ház szemben az erdővel… most mi a francot panaszkodik azon, hogy fárad és túl meleg van otthon. Egy igazi bunkó vagyok… tényleg és tudom is … azért nem panaszkodok, soha senkinek, mert én is fölmérem, hogy nekem aztán nincs okom, mivel olyan az életem mint egy tündérmese… de akkor miért van ez a hülye érzésem, miért akarok állandóan aludni, miért nem lelkesít semmi , miért nem díszítettem föl semmit karácsonyra? Mert egy hálátlan dög vagyok, és még tudok is róla. …

Tudom, hogy lehet, hogy egy kicsit korán van ezen parázni, de nem tudok napirendre jutni a karácsonyfa témán…

Az egész még középiskolás koromban kezdődött mikor a bátyámnak kellett levinni a karácsonyfa maradékát a szemeteshez, és közölte a szüleimmel, hogy Ő a részéről köszöni, de nem gyilkol fákat… Ezután kezdődött a karácsonyfa pótlékok széles választékának felkutatása, és kezdve a kartonpapírra erősített ágaktól egészen a rajzolt fáig mindent kipróbáltunk… mondom még a szüleimmel. De aztán mivel többen is a megvilágosult… nem gyilkoljuk a fákat kultusz tagjai lettek a világon…(de kis országunkban egészen biztosan) ezért bevezették a visszaváltható karácsonyfákat, remek idők voltak… mindenki boldogan megnyugodott, hogy most már örökre megoldódott a fenyők helyzete.

Ez az időszak addig tartott, amíg valamelyik nap el nem képzeltem az új fa helyét az új házunkban, és rájöttem, hogy a visszaváltható csodafák igen aprók… a gyerek megérdemli, hogy óriás fája legyen…

Hajrá óriásfa, na az az amit nem kapsz gyökereset, még ha lefizeted az Oázis kertészet összes dolgozóját, akkor sem.

Tehát itt álltam a problémával, amikor a munkatársnőm, felhozta, hogy van az a lehetőség is, amikor veszel egy műfát és meggyújtasz egy fenyőillatú illatgyertyát. Elég műnek hangzik, de mindenki győzködött, hogy higgyem el, hogy a műfák nagyon eredetiek, meg ilyenek… nem voltam boldog az ötlettől, de úgy gondoltam, hogy megbeszélem a Bélával. Egész nap győzködtem, magam, hogy milyen jó a műfa, meg már a Bála szüleinél is láttam, és hogy egészen igazinak tűnt, és egy gyerek, meg biztosan nem veszi észre stb…stb…

Egészen addig jutottam a dologgal, hogy lelki szemeimmel láttam azt a gyönyörű jövőbeli képet, amikor az emberek, fölvilágosulnak, és szinte mindenkinek műfája lesz és ettől nagyon boldog és kiegyensúlyozott világban fogunk élni…. és ekkor megtörtént a visszapörgetés. Te normális vagy? A műfa is mű, műanyag meg minden, ami ellen annyit küzdesz, meg különben is az igazi fa, még ha meg is hal, amikor kivágják, de addig sok Magyar embernek adott hazai munkát, akik nevelgették, meg ápolgatták, öntözték meg vigyáztak rá, hogy szép formája legyen. Na meg arról nem is beszélve, hogy addig is, amíg megnőtt nagyban termelte nekünk az oxigént, legalább vannak fenyőültetvények, amik növényekkel növik be a Föld felszínét stb…

Jó kis kérdés, lehet, azzal tennék a legjobbat a világgal, ha folyton minden karácsonyra vágott fával állítanék haza??

Tehát mivel egyedül nem tudtam megállapítani, hogy mit kell tennem gondoltam, megbeszélem a Bélával. …  Lehet ezt volt kár, mert (mint minden jó férj igazán nem akart válaszolni) tulajdon képpen mindegy is neki, csak azt szeretné, ha boldog lennék, vagy legalább is nem nagyon beszélnék erről a problémáról (és az lenne a legjobb, ha csöndben maradnék), tehát a legrövidebb módon próbálta rendezni a témát. Méghozzá:

Cuki, ha te mű fenyőt szeretnél, akkor legyen, mert (itt még próbált úgy tenni mint aki figyel arra amit mondok) nekem az is teszik, és a Kisbéla úgysem veszi észre.

Mire én előadom az összes érvem a műfenyővel szemben: mű, nincs illata, Magyar munkaerő, környezetvédelem, világmegmentés… stb.

Béla: rendben igazad van, mégis csak legyen vágott.

Én: Vágott??? Ezt mikor mondtam, én nem vagyok fenyőgyilkos, mégis te szívesen karácsonyoznál úgy, hogy tudod, hogy egy fát gyilkolsz meg közben???

Béla: Rendben, akkor marad a visszaváltható!

Anya: De igazi karácsonyt szeretnék, nagy fával meg minden, hogy a gyerek is boldog legyen és tudja, hogy na ez igazi karácsonyfa amit a Kisjézus angyalkái csak a kedvéért hoztak.

Béla: Figyelj Cuki, nekem mindegy milyen fánk lesz, tényleg, próbáld meg egyedül eldönteni, de ha nem muszáj, ne legyen visszaváltható, mert azzal mindig csak a hercehurca van. (szerintem itt szakadt el a cérna)

Még esete megpróbáltam megbeszélni az Anyukámmal, ami azért is volt jobb, mert legalább figyelt a problémámra, de érdemben nem tudott hozzászólni, mert minden érvem meggyőzte, mind az, ami az egyik mellett, mind, ami a másik mellett szólt, nem tudott dönteni, csendben hozzátette, hogy Ők megbeszélték Apával, hogy nekik műfájuk lesz. Unják a hercehurcát (mint Béla) és nincs kedvük állványt farigcsálni sem. Már kitalálták, hogy egy multifunkcionális fenyő lenne a legjobb, ami télen karácsonyfa, tavasszal meg esernyő, úgyis ugyan úgy működik…

Meg próbált egy lehetőséget felvázolni előttem, miszerint vegyünk gyökereset, de ne visszaválhatósat, és ültessük el a kertben, ha már úgyis hatalmas a kertünk.

Kb. fél másodperc alatt lemostam ezt is, mert ugyan úgy kicsi, mint a visszaváltható (amivel csak a többieknek a baja a hercehurca, nem nekem, mert nekem csak a méret számít), valamint nem akarok fenyőt a kertünkbe, mivel egy szinte homokbányán lakunk és szerintem a fenyő nem szereti a homokot, meg ha szereti is, én nem akarom látni, hogy nem fogja meg és természetesen nem marad életben.

Nos, ennyi a fa mizériám, nem tudom, hogy mi lesz belőle, de remélem állítunk valamit azért karácsonykor a gyönyörű új nappalink hatalmas helyiségébe.

Sziasztok, milyen jó, hogy eszembe jutott, hogy írok egy pár sort ebbe a blogba!

Az első és legfontosabb, hogy úgy néz ki, Novemberben talán be tudunk költözni, ami annyira jó lesz mivel már teljesen szétcincálódtak az idegeim…

Az enyémek még csak, hagyján de szegény Béláé az aztán egyenesen bolyhos lett! Az egész persze a villanyszerelővel kezdődött.  Ő ugyanis csak akkor marad az építkezésen, ha eljön vele a felesége akit utána magunkkal viszünk  túsznak, mert akkor talán nem találja ki öt perccel a megérkezés után, hogy sajnos mégis csak haza kell mennie.  A másik megoldás, ha eldugjuk a slusszkulcsát, de a legjobb a harmadik, ami abból áll, hogy nem a saját autójával jön, hanem mi megyünk érte és így nem tud hazagyalogolni, csak ha hazavisszük.  Tehát kifejlesztettük  ezt a sok-sok módszert arra vonatkozóan, hogy a villanyszerelő az építkezésen maradjon, és ne akarjon hazamenni , miután mindent kivésett… Ugyanis Bélának az is furcsa volt, hogy miért csak vésőt hoz magával, miért nem kábelt, vagy kapcsolót, vagy tudom is én valami olyasmit, ami van egy villanyszerelőnél. De nem!... Villanysanyi csak és kizárólag a vésőt ismeri, mint szerszámot. Már többször szóltunk, hogy miután már minden ki van festve a házban és igazán már csak az van hátra, hogy a szerelvényeket föltegye, próbálja meg otthon hagyni a vésőjét, ennek ellenére sem sikerült, sőt a födém átfúrása csak ez után következett!! Béla annyira mérges volt, hogy azt gondoltam vagy eltöri a gerincét, vagy Ő maga robban föl, de végül egyik sem. Csak kiabált és mérgelődött és megfogadta, hogy nem, hagyja Villanysanyit csak úgy dolgozni, ha Ő is ott van, hogy felügyeljen.

A következő, ami a stresszes szituációk kiváltásában elől járt a kőműves brigád volt. Akikkel megjegyzem az elején még elég jól meg voltunk elégedve, csak már akkor is idegesítő volt, hogy minden nap legalább 2 órát pakoltunk utánunk, mert ahol a kőműves kanál kiesett a kezéből pont ott hagyta.  Végül a Béla (ügyesen) mindent újra csináltatott velük, amit elszúrtak, mellesleg a lépcsőt csak egy kicsit, mert azt még ki tudták javítani, (valahogy) hogy az egyik lépcsőfok 20 a másik meg 16 cm, de azt hogy az egész meg van csavarodva és így az egyik lépcsőfok rövidebb is 2-5cm-rel mit a másik azt már sehogyan sem.

Itt léptem be én a képbe, miszerint engem nem az idegesített, hogy az egyik lépcsőfok a másikhoz képest rövidebb (nem alacsonyabb, mert az ugye nagyjából kijavították, hanem szó szerint rövidebb), de ez szerintem nem volt föltűnő. Egészen addig az őszi pillanatig, amíg a burkolók fogták magukat és egyforma hosszúra burkolták, az-az csak egyforma hosszúra burkolták volna, mert ugye a csempe vége már 2 cm-nél is többre elállt a faltól, tehát ott már a semmi volt „burkolva”. Mi ez a hülyeség…? Mondtam a Bélának, aki meg csak védte a burkolókat, hogy de hát a csempe egyenesen van rakva, hogy nem a csempézés köré építjük a házat, hanem fordítva, és ha én direkt mondtam a kőműveseknek, hogy szeretném, ha az egyik lépcsőfok rövidebb lenne a másiknál, akkor mi van? A hülye Burkolónak akkor is be kellet volna, hogy tudja burkolni… szerintem be is tudta volna csak így akarta megmutatni, hogy Ő az igazi mester a többiek meg csak elmehetnek a fenébe. …  Nem mondom tényleg jól csinálta a dolgát, de a beképzeltségnek is vannak határi. Pl. az asztalost külön föl kellett hívnom, hogy egy kicsit megápoljam a lelkét, mert úgy megsértette a burkoló, hogy köszönés nélkül elviharzott, én meg ott álltam a hatalmas ÜRES konyhában és csak reménykedhettem, hogy megbékél!

Nagyon sok sztorim van még a mesterekről kezdve azzal, hogy a festők nem tudják megjegyezni, hogy melyik falat milyen színűre, szeretném, folytatva azzal, hogy a kőműveseknek meg sem fordul a fejében hogy esetleg szeretnék kilátni az ablakon ha már egyszer ott van. … Valamit, hogy a nyílászárókat természetesen azelőtt kell megrendelni, hogy rágondolnátok az építkezésre, mert a mienk pl. olyan sokára érkezett volna meg, ha Béla nem fenyegeti őket perrel, hogy valószínűleg a fagyok is beállnak. Amúgy bár már megérkeztek a nyílászárók azért a redőnyök és a szúnyoghálók ügyében már felkerestük az ügyvédet.

Tehát ha azt gondoltátok, hogy az építkezés stresszes akkor még nem tudjátok, hogy a pénzhiány milyen stresszes, hát még a vadiúj ház majdnem felrobbantása milyen stresszes… Főleg ha az ember felesége nem csak munkahelyet akar váltani, hanem céget szeretne alapítani (mint én) majd mesélek róla, még nem tudom mi lesz….

De mindezek tetejébe kiderül, hogy valaki új GYEREKET is fog szülni… persze ÉN J jó mi?

Nagyon boldog vagyok tőle, persze Béla is, de még nem tud annyira örülni, szerintem, ha már túl leszünk a húzós részeken, akkor minden jobb lesz. Persze vannak, amiken csak nevetünk, ilyen pl. általában Villanysanyinak a bohóckodása. Persze kivéve mikor a födémet fúrja át a terasz meg a szoba között. Vagy amikor a festők közül azt küldik a létra tetejére, amelyik a legöregebb… mikor rákérdeztem, hogy és mi lesz, ha leesik, és esetleg meghal, akkor az a volt a válasz, hogy annak nem örülnének, mert nagyon felverné a port, de ne izguljak, majd elássák a kert végébe. Ezek után kicsit jobban izgultam a kelleténél... de szerencsére túl élet az öreg, legalábbis remélem…

Na, puszi mindenkinek ... remélem, hamarosan jelentkezem és leírom milyen is kismamának lenni (2.0, mert már egy gyereket föl tudok mutatni)!

Olyan régen nem írtam, hogy már csak, na!

De ami késik, nem múlik, most itt egy bejegyzés, csak hogy érezzem, hogy élek, és remélem, ha elkezdtem, nem lehet majd megállítani a lavinát. Most ide is leírom, amit már a csajoknak mondtam, hogy az a baj ezzel a bloggal, hogy mivel a neten van, ezért az ember odafigyel, hogy ne hibázzon, de mivel nekem sajnos nagyon rossz a helyesírásom, így azzal foglakozom, hogy a betűket javítgatom ahelyett, hogy azzal foglakoznék, hogy mit írok, és így az egésztől elmegy az ember kedve! De ha van helyem, időm (bár az nem sok) és kedvem, tehát hajrá!

A házunk annyi hogy nagyon szépen épülget, elég sokat küzdünk a villanyszerelővel, Bála már úgy volt szerez nehéz fiúkat és megvereti, mert annyira idegesítette a kiscsávó, de valamiért ragaszkodik hozzá. Azt mondja, hogy amit egy szerelő elkezdett azt annak a szerelőnek kell befejeznie, mert a másik nem tudná… Mondjuk, én nem vagyok valami nagy villanyszerelő, de ezt elég nehezen tudom elképzelni, mivel szerintem egyik szerelő suliban ugyan azt tanítják, mint a másikban. Vagy a legmorbidabb példát vesszük, ha netán meghalna a villanyszerelőnk, akkor nem is tudnánk befejezni a házunkat, mert nem lenne egy ember, sem aki tudná, hogy vajon a kék drótot a pirossal kell-e összekötni, vagy a másik kékkel ahhoz, hogy fölkapcsolódjon a villany! Azért a villanykapcsolóról jut eszembe, hogy tegnap, amikor kimentünk a telekre, hogy megetessük a kutyánkat, Szabolcsot és… bementünk a házba és… volt ott egy villanykapcsoló és… benyomtuk és… ÉGETT!!!! tudom, hogy hihetetlen de tényleg ezt csinálta Égett, nem csak úgy maszatolt, hanem rendes fénye volt meg minden, Kisbála is annyira örült neki, hogy fél órán keresztül le föl kapcsolgatta, szerintem ez nem tett túl jót a házasságunknak, mert Béla meg egyfolytában azon volt, hogy hagyja már abba, de azért tetettük olyan alacsonyra a villanykapcsolókat, hogy a gyerekek is elérjék!

Jut szembe gyerekek! Úgy volt, hogy sokat szexelünk (ez kipipálva) és nem védekezünk (pipa) és majd Anya jól megnöveszti a pocakját, és majd lakik benne egy apró élőlényke (baba a gyengébbek kedvéért). De ez nem így lett… nem tudom mi a baj a gyerekcsináló gyárunkkal, de nem akar működni! Az egészben csak az sajnálom, hogy építettünk egy rohadt nagy házat (amiben már van egy lámpa, ami világít) és nem vagyunk képesek benépesíteni… Szegény Kisbéla is folyton megmutatja, hogy ez lesz a testvérének a szobája, csak persze azt nem tudja, még hogy igazából nem is biztos, hogy lesz testvére…

Na, mindegy, ez minden szempontból rossz, és most itt nem a gyerektelen anyák szörnyű életére gondolok, mert nem vagyok gyerektelen, hiszen ott van nekem a kis napsugárkám a Kisbéla. Tehát nincs okom itt hisztizni meg nyávogni, hogy így gyerek meg úgy gyerek van, akinek egyáltalán nem jön össze!

Persze szörnyű lehet, tényleg, nem is akarok belegondolni, én nem akarom lekicsinyelni a problémájukat, csak azt szeretném leírni, hogy az enyém más… és igen is rossz!

És mivel tudom hogy képes vagyok gyermek fogantatására és kihordására és megszülésére (értsd nincs semmiféle testi problémám) mégsem sikerül teherbe esnem, tehát az egész csak és kizárólag lelki dolgokra vezethető vissza! Jaj, azok a lelki cuccok, amiket csak tudat alatt tudunk irányítani vagy mivel a tudat alattinkban van, ezért csak onnan nem tudjuk irányítani. Ami egy nagy semmi sem, csak annyi hogy mindenki nyugodjon meg szemlélje távolabbról a dolgokat, ne görcsöljön és akkor minden rendben lesz! De hogy lehet úgy megnyugodni és nem odafigyelni, hogy közben arra gondolok, hogy eléggé nyugodt vagyok-e és eléggé nem figyelek-e oda??? Fából vaskarika! Szerintem csak arra a dologra tudok gondolni, amire éppen gondolok, és ha valami másra gondolok mint amire gondolni akarok, akkor arra gondolok, hogy erre a másra most azért gondolok, hogy ne gondoljak arra a valamire amire most épp gondolok…. Követhető volt? (mármint értettétek, hogy mire gondolok, amikor nem gondolok arra, amire gondolok? J)

Na mára ennyi, remélem legközelebb több lesz!

Pussz!

Nagyon-nagyon régen nem írtam, de nem is ez a lényeg, mert rájöttem, hogy nem tudok, vagy nem is akarok mindent elmesélni.

Az egész azzal kezdődött, hogy miután megvolt az esküvő, nem szívesen beszéltem róla, valahogy túl nagy lélegzetvétel ahhoz, hogy csak így elmeséljem…

Tehát, ha esetleg van olyan elvetemült, aki olvasgatja ezt a blogot, akkor az bocsásson meg nekem, vagy Kedves jövőkori Önmagam ne haragudj, hogy nem tudom összefoglalni életem nagy napját.

Ami mostanában aggaszt az az igazságtalanság, már régóta tudom, hogy az élet igazságtalan, de hogy miért rosszindulatú, azt tényleg nem tudom.

Kaptunk egy fantasztikusan szuper levelet az építésügyi hatóságtól, hogy jönnek és leellenőrzik az építkezésünket. Zárójeles megjegyzés, hogy az építkezés hetente több mint 1 millió forintocskába kerül. Csak mert nem vagyunk egy nagy miller banda, aki ezt kirázza a kisujjából, vagy a könyökéből vagy a fene se tudja, hogy honnan szokták ezt kirázni… tehát egy csomó ideig spóroltunk rá meg gyűjtögettünk meg számoltunk meg minden… Ja és persze még nem beszéltem a hitelről.

Tehát eszi a pénzt rendesen, és mivel ha már az ember egyszer elkezdte, akkor jól akarja csinálni ezért nem a tervekhez ragaszkodtunk, hanem ahhoz, hogy jó legyen az a béna ház… Arról nem is beszélve, hogy át kellet tervezni, amikor megláttuk a költségvetést.

A lényeg, az épület 12 kemény centiméterrel nagyobb, mint a terven. … Én ezt nem is tudtam, csak miután megkaptuk az építésügyi szarságos levelet azután megmondta a kivitelező. Amikor a férjem megkérdezte, hogy ugyan miért nagyobb az volt a válasz, és nem is kételkedem benne, hogy tényleg így van, hogy valahogy így jött ki a téglákkal meg mindennel együtt… nem tudom, nem értek hozzá, de miért ne térhetne el 12 cm-t a valóság a rajztól? Tehát én ezen nem is túlságosan izgultam, de mondta a kivitelező, hogy természetesen észre fogják venni miután lézerrel, fogják felmérni az épület nagyságát. …  Na, és büntetnek is érte? Hát persze! Nem lehet eltérni a rajzoktól. …  Na akkor mondom kíváncsi vagyok, hogy mit fognak szólni ahhoz, hogy az alsó szinten egyel több az ablak. … Csak mert az északi oldalra csak akkor lehet ablakot rakni, ha az egy mitomén hány négyzetméteres helyiség egyetlen ablaka, akkor is csak 60 cm² nagyságú üvegfelülettel.  Mivel nekünk az északi oldalon pont van egy szobánk mondtam, hogy nehogy már meg kelljen abban a szobában egy ekkor ablak mellett vakulni, tehát, ok legyen csak ekkora, de legyen belőle kettő, rakjuk őket távolabb egymástól, hogy azt mondhassuk, ide még jön fal (és azt a falat nem építjük meg). De persze a tervező nem tervezte be …  viszont a kivitelező, berakta.

Na, mindegy a lényeg, hogy van 12 cm nem leigazolható nagyságunk és van egy plusz ablakunk (egyelőre, mert fölülre is akarok egy ablakot, de azt még a hatóság nem fogja látni, mivel csak a fejemben létezik, ha csak nem büntetnek meg, azért mert valami van a fejemben).

De mos őszintén nem genyóság? De tényleg! Mennyi ideig tart egy családnak összespórolni azt a kis pénzt, amiből házba költöznek, nem palotát akarunk építeni basszus, hanem egy családi házat, nem milliomos pénz automaták vagyunk, hanem egy kis család; Béla, Kisbéla és Anya. Miért minket kell egy q…va ablak és 12 komoly centi miatt cseszegetni?

Tényleg, komolyan úgy gondolom, hogy fölösleges ez az egész cécó, persze mondhatjátok, hogy mindenki, akit ellenőriznek, úgy gondolja, hogy fölösleges az ellenőrzés… de mindenkinek igaza van.

Az a mi telkünk kemény milliókért vettük, kifizettük és a miénk, miért kell cseszegetni, ha 12cm-re nagyobb házat építek rá, mint a tervben van? Minek is kell egyáltalán hozzá terv? Mi van, ha csak építek oda egy házat basszus, és beleköltözök a saját telkemen a saját házamba!!! Undorító, tényleg kinek mi köze hozzá.

De most komolyan rosszabb lenne a világ, ha az emberek olyan házakban élnének, amilyenben akarnak, és amilyet a kis cuki pénztárcájuk kibír, és nem lenne baj, ha egyel több ablaka van meg ilyenek…. tényleg nem értem.